loader image

Virágfüzér
Sérültek Napközi Otthona

napközi ellátás • közösség

Napközi Otthonunk soproni, családban élő, részben önálló, valamely akadályozottsággal, fogyatékkal élő felnőtt személyek részére nyújt napközbeni ellátást.

Kérjük, forduljon hozzánk bizalommal, ha úgy érzi, hogy Ön vagy hozzátartozója, rokona, ismerőse, ügyfele, gondozottja problémáján ellátásunk biztosításával segíteni tudunk!

Részletes tájékoztatást adunk a szolgáltatás biztosításának feltételeiről, lehetőségeiről, s próbálunk közösen megoldást keresni problémájára.

A Sérültek Napközi Otthonának munkatársai

„Ne menj előttem, lehet, hogy nem tudlak követni.

Ne gyere mögöttem, lehet, hogy nem tudlak vezetni.

Gyere mellettem és légy a barátom.”

Albert Camus

A sérültek ellátását szakképzett gondozók végzik, segítik. A differenciált foglalkozások megszervezését, a szinten tartást és lehetőség szerinti fejlesztést a napközi vezető szakember és a terápiás munkatárs végzi.

A napközi otthon által biztosított ellátás térítési díj ellenében vehető igénybe, amelynek összegét az ellátást igénylő jövedelme alapján, a 1993. évi III. törvény, a 29/1993. (II.17.) kormányrendelet, valamint a többször módosított 15/2011. (V.2.) önkormányzati rendelet vonatkozó részei alapján kerül megállapításra.

Mozgásban akadályozott személyek számára a műemlék épület teljesen akadálymentesített. A személyszállító lift alkalmas kerekes székkel közlekedő és mozgási sérültségéből adódóan lépcsőzni nehezen tudó személy szállítására is.

Szolgáltatásaink:

A fogyatékkal élők számára rendkívül fontos a rendszeresség, állandóság, a kölcsönös bizalom és az elfogadó, segítő légkör, így a napközisek mindennapjait családias hangulatúra szervezzük, és állandó napirend mellett folynak a foglalkozások.

A különböző tevékenységi körök közül előtérbe helyezzük a zene, a játék fejlesztő szerepe mellett, a mozgást is. A mozgásfejlesztés külön konditeremben valósul meg. A tágas terasz és a nagy udvar, sokféle tevékenységekre biztosít lehetőséget.

Napi háromszori étkezés biztosított, amely során a helyes, az egészséges táplálkozási szokásokat sajátítják el az ellátottak.

A tankonyha lehetőséget ad munkatársi irányítás, felügyelet mellett ételek elkészítésére és az egyszerűbb konyhai műveletek elsajátítására, gyakorlására.

A napközisek számára akadálymentesített illemhely és zuhanyzó biztosított, itt van lehetőség tisztálkodásra is.

A személyszállítás igény és lehetőség szerint a Támogató Szolgálat által biztosított.

Napirend:

07:00- 09:00
Beérkezés a napközibe

09:00- 09:15
Készülődés a tízóraihoz

09:15 – 09:45
Tízórai

09:45 -10:00
Tisztálkodás (minden esetben gondozói felügyelettel és irányítás mellett)

10:00-12:00
Foglalkozások (nagy –és kiscsoportos, egyéni)

12:00-13:00
Ebéd

13:00 –14:00
Pihenőidő (Igény szerinti módokon: csendes foglalkozástól egészen az alvásig)

14:30-15:00
Uzsonna

15:00-tól
Hazaindulás illetve munkajellegű foglalkozás

A szolgáltatás igénybevételének feltételeiről részletes tájékoztatást kérhet elérhetőségeinken.

Keressen minket bizalommal!

Elérhetőségeink

“Virágfüzér” Napközi Otthon 
(24 férőhely)

Kossuth Lajos utca 10.

telefon