Pszichiátriai Betegek Ellátása – Uszoda utca

Mindig az első lépés a legnehezebb. Az első alkalom amikor először adod meg magad, amikor először mondod ki: igen, belátom szükségem van segítségre, nem boldogulok egyedül.”
L. Marie Adeline

Tisztelt Érdeklődő! Szeretnénk Önöknek bemutatni Intézményünk egyik szolgáltatását, mely segítséget nyújthat akár Önöknek, akár hozzátartozójuknak a későbbiek során.

Pszichiátriai ellátás

Nappali ellátás:

A nappali ellátás elsősorban, a saját otthonukban élők részére a szociális, egészségi és mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt. Lehetőséget ad a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére, valamint meleg élelem igénylésére, illetve elfogyasztására.

A nappali ellátási forma fontos eleme a szolgáltatás preventív hatása, hiszen az egyéni szükségletekre alapozott hosszabb távú szociális és mentális gondozással, az életvitel, életvezetés segítésével, a személyiség fejlesztésével, a közösség erejével megelőzhető, hogy a problémával küzdő egyre inkább izolálódjon, állapota rosszabbodjon.

A nappali ellátásban elsősorban azon pszichiátriai betegek részesülhetnek, akik a BNO 10 kódkönyv szerint F20-29, F31-33 diagnózissal rendelkeznek.

Azokat a személyeket látjuk el, akik:

  • tizennyolcadik életévüket betöltött, fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek,

  • a saját otthonukban élő, nem akut veszélyeztető állapotú pszichiátriai betegek, akiknek a betegsége ambuláns szakellátás mellett egyensúlyban tartható, és akik életvitelükben, szociális helyzetük javításában igényelnek segítséget,

A nappali ellátást nyújtó intézmény szolgáltatásai különösen:

  • munkavégzés lehetőségének szervezése,
  • életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése,
  • konzultáció,
  • igény szerinti meleg élelem biztosítása,
  • szabadidős programok szervezése,
  • szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, a szakellátásokhoz való hozzájutás segítése,
  • hivatalos ügyek intézésének segítése,
  • speciális önszerveződő csoportok támogatása, működésének, szervezésének segítése.

Az ellátottak számára egyéni igények és képességek alapján különböző tevékenységeket kínálunk:

  • Kreatív foglalkozások: a különböző technikák (rajzolás-festés, montázs, kollázs készítés, termések felhasználása, bábok készítése, gipszöntés, üvegfestés, gyöngyfűzés) alkalmazása fejleszti a résztvevő kreativitását és általános készségeit, alkalmas arra, hogy érzelmi állapotokat jelenítsen meg.

  • Mozgásfoglalkozások: kondicionáló terem használata – bordásfal, szobakerékpár, súlyzók, játékos torna, szabadidős játékok, jóga. A sport hozzájárul a kiegyensúlyozott életvitel kialakításához, feszültségoldáshoz. A mozgások tervezésénél igyekszünk betartani a fokozatosság elvét.

  • Irodalmi, zenés foglalkozások: különböző irodalmi művek feldolgozása, felolvasás, zeneművek hallgatása, az élmények megbeszélése, színjátszó-csoport működtetése. Ez a foglalkozási forma gyarapítja az ismereteket, szélesíti a látókört, pozitív mintát ad.

A szolgáltatás munkanapokon 8.00 órától 16.00 óráig érhető el.

Az ellátás igénybevétele térítési díj köteles. A személyi térítési díj mértéke az ellátott jövedelme alapján kerül megállapításra!

A Pszichiátriai Betegek Nappali Ellátása az ellátottak és hozzátartozóik számára elérhető:

személyesen/ levélben: Sopron, Uszoda u. 9.

telefonon: 20/503-1802

e-mail-en: pbne@soszi.hu

honlap: www.soszi.hu

A közösségi pszichiátriai ellátás:

A közösségi pszichiátriai gondozás elsősorban a krónikus pszichiátriai zavarokkal élő személyeket célozza meg, akik folyamatos gondozást, segítést igényelnek.

Célja, hogy a pszichiátriai beteg kliens, a segítők közreműködésével a mindennapi élethez szükséges készségeit megtartsa, fejlessze, továbbá konfliktusait, problémáit a szociális környezetét megtartva legyen képes rendezni. Ide tartoznak azon szolgáltatások, melyek a megkereső munkát, a különböző ellátások felé megjelenő motiválást segítik elő.

Célja az ellátást igénylő személy minél további megtartása az eddigi életterében. Segítség, illetve támogatás nyújtása a kliens és szűkebb környezete részére. Ebben a speciális ellátási típusban a különböző szociális segítségnyújtáson túl (étkeztetés megszervezése, segéllyel kapcsolatos ügyintézés), a megkereső programok, az életviteli készségek fejlesztése, a szabadidő hasznos eltöltésének strukturálása, az ellátott egészségügyi ellátással való kapcsolatának követése, kapcsolattartás más szolgáltatási intézménnyel, re-integráció.

A szolgáltatás célcsoportjába nem csak a problémával küzdő személy, hanem közvetlen családja is beletartozik.

A közösségi pszichiátriai gondozás céljai közé tartozik a tartós intézeti elhelyezés megelőzése (közösségi integráció fenntartása), az érintett gondozásában, illetve rehabilitációjában az intézményes lehetőségekkel szemben, a természetes segítők aktív közreműködését, és az egyéni megoldásokat preferálja.

A közösségi ellátás feladata:

A közösségi pszichiátriai ellátás keretében olyan speciális alapellátási feladatot látunk el, mely a pszichiátriai betegek számára lakókörnyezetükben nyújt segítséget. A közösségi ellátás azokat a pszicho-szociális gondozási módszereket alkalmazza, melyek a család segítő erejére építenek, úgy, hogy közben segítenek a családi terhek csökkentésében, s a legeredményesebb szolgáltatást nyújtják a kliens számára.

A közösségi erőforrások, az ellátott közvetlen lakókörnyezetében megtalálható mindazon humán segítő erőforrás, amelyeket az ellátott személy a gondozás során igénybe vehet. Ezen természetes erőforrások maguk a családtagok, formális és informális segítők, önkéntesek.

Ez a speciális ellátási forma a különböző szociális segítségnyújtáson túl, tehát az ellátott életterében nyújt komplex segítséget. Mindez magába foglalja az ellátott testi és pszichés állapotának javítását, az életviteli készségeinek fejlesztését, a mindennapok során jelentkező problémák feltárását és az abból adódó konfliktusok feloldását, a szabadidő hasznos eltöltésének strukturálását, valamint az egészségügyi ellátáshoz való hozzásegítését és kapcsolattartását más szolgáltatási intézménnyel.

A közösségi pszichiátriai szolgáltatás során a betegség különböző fokozataira jellemző korai figyelmeztető tünetek felfedezhetővé válnak, így azok súlyosbodása, kialakulása esetén lefolyása kevesebb problémát jelenthet a kliens, illetve szociális környezete számára – melyre törekszünk.

A közösségi ellátás a következő szolgáltatásokat biztosítja:

  • a készségek, képességek felmérése, életviteli készségek fejlesztése, megtartása,

  • az egyén pszichiátriai betegségének ismeretében az állapotváltozás követése, s a változásnak megfelelően szakmai segítségnyújtás, beavatkozás,

  • az ellátott személy és a család számára felvilágosítás nyújtása és a jobb megértés biztosítása, az adott mentális betegségről, a gyógyszeres és egyéb terápiákról, azok céljairól, eszközeiről és lehetőségeiről, egyéni esetkezelés alkalmával az egyéni célok elérése érdekében a problémák feltárása, és azok megoldásának elősegítése,

  • az ellátott személy rehabilitálása korábbi környezetébe,

  • információ nyújtása az ellátott számára az ellátórendszerek különböző szolgáltatásairól,

  • szabadidő hasznos eltöltésének strukturálása, az ellátott egyéni szükségletei alapján egyéb szolgáltatásokhoz való hozzáférési lehetőségek biztosítása (nyugdíjas klub, rendezvények, stb.).

Az ellátás igénybevételének módja:

Az ellátás igénybevétele önkéntes, és térítésmentes!

Az ellátás az igénylő kérelmére történik, ha az igénylő cselekvőképtelen, a kérelmet a törvényes képviselő terjeszti elő.

A pszichiátriai betegek közösségi gondozása és az igénybevevők közötti kapcsolattartás a következő módon történik:

személyesen: Sopron, Uszoda u. 9.

telefonon: 20/503-1802

e-mail-en: pbne@soszi.hu

honlap: www.soszi.hu

Bővebb információ kérhető, mindkét szolgáltatással kapcsolatosan:

Pruzsinsky-Nyiri Barbara szakmai egységvezetőtől, a 0630-725-1881-es telefonszámon.

Őszintén remélem, hogy honlapunk megfelelő információt nyújt a személyes kapcsolat felvételére, tájékozódásra Önnek arról a szolgáltatási formáról, ami leginkább megoldást jelent a problémájára.