loader image
2021-09-29

Fanatikus vagyok, az életem a szakmám!

Nagy Andreát kirázza a hideg, ha szabadnapjain elmegy mellette egy szirénázó mentőautó, és azt érzi, bárcsak bajtársaival tarthatna, segíthetne. A soproni orvosi ügyelete vezető asszisztense és a Balfi úti szociális gondozóháznak vezető ápolója azt mondja, igazi fanatikus, és már gyerekként tudta, hogy nővér szeretne lenni. Ez az álma pedig meg is valósult.
"

ELOLVASOM

Egy szűnni nem akaró betegséggel kezdődött minden.

  • Kiskorom óta tudom, hogy nővér akarok lenni. Gyerekként rengeteget voltam kórházban egy krónikus szemfertőzés miatt. Gyakorlatilag minden szünetet kórteremben töltöttem, hogy a tanórákról ne hiányozzak a vizsgálatok miatt. Mivel én voltam az osztályon az egyetlen gyerek, ezért a nővérek nagyon szerettek, anyai féltéssel gondoskodtak rólam. Mondhatom, hogy szó szerint felkaroltak, ugyanis, hogy ne unatkozzak, én voltam a kisnővér, aki segíthetett nekik.

Andreára komoly feladatokat bíztak a nővérek: sokszor ő vitte a betegeknek a szemcseppet vagy éppen a reggeli teájukat és a C-vitamint.

  • Ekkor határoztam el, hogy én nővér leszek.

Annyira határozott volt elképzelése, hogy soha, semmi nem tántorította el abban, hogy az egészségügyben helyezkedjen el. Persze, hamar rájött, hogy gyerekként nővéreset játszani egészen más, mint a valóság.

  • Amikor kikerülsz az iskolából, azt hiszed, hogy mindent tudsz, aztán bekerülsz egy osztályra, ahol valódi élő emberek vannak, és rájössz, hogy semmit nem tudsz az égvilágon – papíron például mindenki tud vénát bökni, a valóságban viszont ez nem annyira egyszerű.

Az elméletet nehéz átültetni gyakorlatba. Körülbelül 2 évbe telt, mire teljesen magabiztos lettem.

Andrea a gyakorlatát a soproni kórház neurológiai osztályán töltötte, úgy fogalmazott, szerelem volt elsőlátásra. Hatalmas tanulásnak élte meg az ott töltött időt, így ott is kezdett el dolgozni – immár 25 éve.

  • 1996-ban, azonnal az érettségi után a Soproni Kórház neurológiáján kezdtem dolgozni, aztán bevontak a háziorvosi ügyeletbe, tavaly november óta pedig a Balfi úti Idősek Otthonának személyzetét is erősítem.

Andrea azt mondja, hatalmas különbség van az orvosi ügyeleten és az idős otthonban ellátott munkája között.

  • Nekem az volt a legnehezebb, hogy az otthonban ne kórházi fejjel gondolkozzak, mert rá kellett jönnöm, hogy ez nem a sürgősségi ellátás. Itt gondozni kell, szeretni kell őket, és az kell, hogy az egyik napot a másik után úgy éljék meg a lakók, ahogy azt szeretnék. Igazi család vagyunk, kézzel fogható a szeretet a levegőben. A háziorvosi ügyelet egész más: ott rengeteg a kihívás, egy igazi adrenalinbomba, mert nem tudod, mikor, mi fog történni.

Tavaly novemberben sokszor kellett magának azt mondania, hogy „te most nem a kórházban vagy, ez nem az ügyelet, ez a Balfi úti otthon”. Nehéz volt számára az átállás, viszont bevallása szerint gyerekei sokat segítettek abban, hogy lassabb, de érzelmesebb tempóra kapcsoljon új munkahelyén.

  • Nagyon sokat meséltem nekik az „új” munkámról, és ők mondták azt, hogy de anya, itt igazából azt kell tenned, amit velünk. Legyél türelmes, hallgasd meg őket, mosolyogj, simogasd meg, öleld meg, ha kell és szeresd őket, mert ők is ugyanazt akarják, amit mi akarunk.

Andrea a járvány egyik legnehezebben kezelhető időszakában került az idősek otthonába.

  • Az intézmény vezetősége mindent megtett annak érdekében, hogy megfelelő eszközeink legyenek, hogy legyenek tesztek, hogy tudjuk magunkat és a lakókat védeni. Azt mondhatom, hogy teljes mellszélességgel ott álltak a hátunk mögött.

Ahogy a vezetőség a mindennapokban is igyekszik segíteni az egészségügyi dolgozók munkáját.

  • Én csak jót tudok mondani az új igazgató asszonyról (Péli Nikoletta), mindenféle elfogultság nélkül, mert még soha nem kaptunk annyi gondoskodást, nyitottságot és eszközt, mint az elmúlt 1 évben. Most gondolok arra például, hogy mi egyetlen vezetőnktől sem kaptunk karácsonykor vacsorát, vagy például szilveszterkor hidegtálat, mikor szolgáltunk, viszont Niki meglepett minket. Évekig kellett anno könyörögni, azért, hogy kapjunk egy új nyomtatót. Nikinek említettem hétfőn valamit és keddre megoldódott.

Andrea azt mondja, ha ismét választhatna szakmát, akkor is az egészségügy mellett tenné le a voksát, és ennek egyszerű oka van.

  • Egyik szakmában sem kapják meg a dolgozók azt a szeretetet, amit a lakóktól vagy a betegektől megkapunk például egy simogatásért vagy egy kedves szóért.

Annyira hálásak tudnak lenni, hogy ez egy életen át tartó, folyamatos inspiráció.

Azt mondja, hivatása legszebb része mások segítése. Több meghatározó pillanatot is átélt az eltelt negyed évszázad alatt.

  • Soha nem fogom elfelejteni, amikor kezdő nővérként az egyik műszakom alatt egy bácsi kiugrott az első emeletről. Viszont nemcsak borzalmas, hanem felemelő emlékeim is vannak: egy kisfiút én hoztam vissza a halálból, aki azóta is messziről integet, ha meglát, és azt szokta mondani, hogy ott az én hősöm.

Rátermettség, határozottság, emberközpontúság, és legyen szíved, lelked. Andrea szerint ez kell ahhoz, hogy valaki jó nővér legyen. Ő pedig a magánéletében sem tudja levetkőzni a hivatását.

  • Ha meghallok az utcán egy szirénázó mentőautót, akkor azt érzem, hogy bárcsak rajta ülhetnék, és segíthetnék. Kiráz a hideg és borsózik a bőröm – azt hiszem, ez már fanatizmus, de az egészségügy azért működik, mert rengetegen vagyunk, akik imádjuk azt, amit csinálunk.

Andrea úgy fogalmazott, az egészségügy valójában nem egy hivatás, hanem szerelem számára. Ő tűzön-vízen át mindent megtesz azért, hogy segíthessen.

Korábbi híreink

Kertészkedéssel építettük a csapatot

Kertészkedéssel építettük a csapatot

Igazi közösségi munka volt a Balfi úti Idősek Otthonának kertjében. Nemcsak az udvar szépült ezzel, hanem egy remek csapatépítés is megvalósult.

Megtanulta a közösség erejét

Megtanulta a közösség erejét

Fridrich Tímea élete 2004-ben teljesen megváltozott, mikor egy „megérzés” arra késztette, hogy váltson és a szociális szférában helyezkedjen el.