A 12 alkalmas rendezvénysorozat első előadása, a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola épületében, a Katolikus Szeretetszolgálat, a soproni önkormányzat és a Soproni Szociális Intézmény együttműködésének eredményeként valósult meg.
Az időpontválasztás nem volt véletlen: 1994 óta szeptember 21-én tartják az Alzheimer Világnapot.
„Az első előadás két fő témakört érintett.” – mondta el Németh Zoltán, a program soproni vezetője.
A demenciához kapcsolódó alapfogalmak tisztázásával, a figyelmeztető tünetek ismertetésével kezdődött az előadás. Az információs óra második szakasza a demenciával élők közvetlen hozzátartóinak egészségvédelmét, lelki egyensúlyának megőrzését helyezte középpontba.
„Célunk, hogy a 12 alkalom során hasznos és kézzelfogható információkkal segítsük a demenciával élő személyek hozzátartozóit, megkönnyítve ezzel mindennapjaikat. A probléma egyre több embert érint világszerte és hazánkban is, ezt jól mutatta a várakozáson felüli érdeklődés is.” – zárta gondolatait Németh Zoltán.
Az előadássorozat következő alkalma október 5-én kerül megrendezésre 17.30-tól a VasVilla M110-es számú előadójában. Témája a családi szerepek változása a demencia kapcsán.