loader image
2021-10-14

Kertészkedéssel építettük a csapatot

Igazi közösségi munka volt a Balfi úti Idősek Otthonának kertjében. Nemcsak az udvar szépült ezzel, hanem egy remek csapatépítés is megvalósult.
"

ELOLVASOM

Egy önkéntes kertész jelentkezésével kezdődött minden. Rita, ugyanis felajánlotta szaktudását a Soproni Szociális Intézménynek. Ekkor fogalmazódott meg az intézetvezetőben és a vezetőségben, hogy a kertet színesítsük új növényekkel.

A kertrendezés pedig kollégáink segítségével valósult meg, szinte mindenki ásót ragadott, és attól sem riadtak vissza a dolgozók, hogy kicsit sárosak lettek ültetés közben.

A kertbe rengeteg új növény került, a teljesség hiánya nélkül: levendula, nyári orgona és babérmeggy is. Szerencsére az időjárás is kedvezett ennek a közösségi munkának, ugyanis szinte végig sütött a nap!

Korábbi híreink

Maminbaba – avagy a szórakoztató anyacsinosító

Maminbaba – avagy a szórakoztató anyacsinosító

A hordozós latin fitness egy igazán szórakoztató, intenzív és egyben csinosító mozgásforma a kisbabás és várandós anyukák számára. Hogy mi kell hozzá? Csupán egy babahordozó. Ugyanis a babák hordozóba kötve vagy az édesanyjuk pocakjában ringatózhatnak kellemes latin zenére az órák alatt.

Élelmiszermentés – a pazarlás ellen, a rászorulókért

Élelmiszermentés – a pazarlás ellen, a rászorulókért

A túlfogyasztás és pazarlás egyre nagyobb mértékben nő világszerte. Az ételpazarlás egy máig megoldatlan probléma, és mindenhol élnek olyan emberek, családok, akik a boltok számára már nem hasznosítható élelmiszereket szívesen látnák asztalukon.

A tudatos odafigyelés művészete – Babajóga

A tudatos odafigyelés művészete – Babajóga

Az érintéssel együtt járó mozgás az egyik a legerősebb pozitív inger, ami babát érheti. A jógában ez a stimuláció az anya és a baba kölcsönös részvételével történik, de a baba ritmusában. Németh-Pap Erika minden érdeklődőt elkalauzol a jóga világába a következő Baba-Mama Klub előadásán.

Színezzetek velünk!

Színezzetek velünk!

Aranykorukat élik a színezők, ezt bátran kijelenthetjük, ugyanis az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyre népszerűbbek a felnőttek körében is nekik szánt színezők.

TÁJÉKOZTATÓ

TÁJÉKOZTATÓ

2023. január 01-től megváltozott a Soproni Szociális Intézmény bankszámlaszáma.

MEGBÍZOTT INTÉZMÉNYVEZETŐ A SOSZI ÉLÉN

MEGBÍZOTT INTÉZMÉNYVEZETŐ A SOSZI ÉLÉN

Péli Nikoletta, intézményünk igazgatója hamarosan anyai örömök elé néz, ezért távollétében, 2023.01.01-től igazgatói feladatait Joós Bernadett, a Soproni Szociális Intézmény szakmai vezetője és egyben intézményvezető-helyettese látja el.

Ringató – Kodályi elvek a gyermeknevelésben

Ringató – Kodályi elvek a gyermeknevelésben

A 2022-es év utolsó Baba-Mama Klub előadásán egy igazán érdekes témával ismerkedhetnek meg az érdeklődök, ugyanis a zenei nevelésről és annak pozitív hatásairól lesz szó.